Néhány szilánk, amit olykor meglátok abból a belső énből, Aki Vagyok.
Tiseznétnyolc évesen ezt tartottam magamra nézve igaznak:
Edgar Allan Poe – Külön
(Tellér Gyula fordítása)
Gyermekkoromtól fogva nem
Olyan vagyok, mint más. Szemem
Nem úgy lát, nem közös kutak
Habja bennem az indulat.
Nem közös forrásból ered
Bánatom. Gyújtva szívemet
Más fokra izzik örömöm.
S ha szeretek: azt is külön.
Ott – gyermekkoromban – a vad
Élet hajnalán: ott fakadt
Ez a varázs – a jó s hamis
Mélyekből -, mely kötöz ma is:
Forrásból lett, gyors patakból,
Sziklahegyen rőt falakból,
Napból, mely lekörözött
Őszi aranyfény között,
Villámból az ég alatt,
Amint elszállt, elszaladt,
Dörejből, vihar ha forrt,
S fellegből, mely olyan volt
(Bár kéklettek az egek)
Szemre, mint egy szörnyeteg.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: